Baróton jártak a sarkadi nyugdíjasok

A Sarkadi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete 2011. június 30. és július 4.

között kirándulást szervezett Székelyföldre. Az utazáson nemcsak nyugdíjas tagjaink,

hanem érdeklődők is részt vettek. A központi hely Barót volt - városunk legfiatalabb

testvérvárosa - nevezetesen a Derzs Panzió, ahol szállást és bőséges félpanziós

ellátást kaptak a résztvevők.

Első utunk a polgármesteri

hivatalba vezetett, ahol Nagy István polgármester megkülönböztetett tisztelettel

fogadta a vendégeket és röviden tájékoztatott bennünket

a város mindennapjairól, gondjairól és eredményeiről.

A város első embere kiemelte és fontosnak tartotta a korábban a két város

nyugdíjas szervezetei által megkötött Együttműködési Szerződésében rejlő lehetőségek

kihasználását és szorgalmazta további civil szervezetek együttműködését.

A délelőtt további részében a helyi nevezetességek megtekintésére

került sor, például az Erdővidék Múzeum, a

református és katolikus templom, valamint a városközpont.

Elfogyasztva a polgármester ajándékát, a finom ebédet, buszra szálltunk és először

Köpecen – a környéken egyedülálló – kazettás református templommal és annak történetével

ismerkedtünk meg. Ezután következett a Miklósvár, a Kálnoky kastély

és annak vendégházának megtekintése.

(Csak emlékeztetőül: ez a gróf Kálnoky az a Gróf Kálnoky, akinek a

családja egyedül volt a magyar korona országaiból meghívva a nemrég lezajlott

londoni királyi esküvőre.)

A kastély sajnos magán viseli a történelem viharait, a Trianon

által megcsonkított Magyarország sorsa tükröződik rajta. A vendégház viszont

eredeti állapotában volt látható, korabeli bútorokkal igényesen berendezve, vendégekkel

megtelve, ugyanis látogatásunk időpontjában éppen indiai előkelőségek

számára készült többfogásos vacsora. Az út ezután a bodvai vashámorhoz vezetett,

ahol Gábor Áron az első két darab vaságyút öntötte (a rézágyúk öntése csak ezután

következett).

Minden év március 15-én a helyiek nemzeti

szín szalaggal átkötött koszorút helyeznek itt el. Majd Bibarcfalván láttak

vendégül minket partner szervezetünk, a Gyöngyvirág Nyugdíjas Egyesület tagjai.

A következő nap reggeli után busszal a mintegy 55 km-re lévő – a legmagyarabb

erdélyi városba (98 % magyar) – Székelyudvarhelyre vezetett utunk, ahol megtekintettük

a városházát, a Ferences templomot, illetve a város központjában a híres

magyarok és székelyek szoborgyujteményét.

Fakultatív programmal folytatódott a városnézés, ebéd után a

Vargyas- szorost vettük célba. Ennek a kétszer 12 km-es kirándulásnak a fénypontja

az a nyitott tetejű terepjáró volt, amelyre mind a húsz fő egyszerre elfért. A ismeretlen

márkájú jármű talán román lehetett, a sofőr nagy rössel érkezett vele a helyszínre és

a kanyar vétel közben kinyílt ajtón csak azért nem esett ki,

mert a kormányba kapaszkodott.

A padokkal és lócákkal keresztbe és hosszába mértani

pontossággal berendezett platóra már a feljutás is nehézkesnek bizonyult, majd a

résztvevők egymást biztatva, támogatva helyezkedtek rajta el. Az átlagosnál nehezebb

terepviszonyokat meglepően jól bírta a gép, a sebességet az útnak és az időjárási

viszonyoknak megfelelően választotta alkalmi sofőrünk.

A táj viszont mindenért kárpótolt

bennünket, mint egy jó óra hosszú kellemes zötyögés után érkeztünk meg a

Vargyas-szorosba, ahol az Orbán Balázs mészkobarlang rendszer megtekintése volt

célunk. A húsz főből nyolcnak sikerült is ez a nem mindennapi

sportteljesítmény, a többiek addig gyönyörködtek a táj szépségében.

Majd a harmadik napon kirándulás következett busszal a 60 km-re fekvő

Brassóba. Egyedi látványt nyújtott az 1420-ban épített városháza, amely ma is régi

pompájában tündöklik, egyébként az egész Óváros gyönyörűen fel van újítva,

tisztaság, rend mindenütt, mintha nem is Romániában – vagy netán nálunk – járna

az ember. Se papír, se csikk, se egy PET palack nem volt

eldobva, vagy ha mégis megfeledkezne magáról valaki, azonnal jön a szolgálatban

levő takarító (egyenruhában!) és már szedi is össze.

Csalódással vettük tudomásul, hogy vasárnap ellenére a híres fekete templomba nem

lehetett bejutni. A déli városházi őrségváltás után – amely korhű öltözékével és

fegyvereivel hívta fel magára a figyelmet – a várostól 12 km-re lévő Brassó-Poianára

vezetett utunk.

Ez Románia egyik legszebb üdülőközpontja mintegy 800 méterrel

a tengerszint felett. Innen a csoport egyik fele kabinos felvonóval felutazott az 1800

méteres magasságban lévő hegygerincre, ahonnan páratlan látvánnyal terült szét a

Székelyföld és a Barcaság, a másik oldalon a Fogarasi-havasokat,

az ezeréves határ, a déli és keleti Kárpátok találkozását láthattuk.

Este, vacsora után a helyi borozóban jó hangulatban nótázással sarkadi magyar

estet rendeztünk abszolút spontán módon.

Az úton hazafelé megfogalmazódott bennünk, hogy aki teheti, az menjen el Székelyföldre.

Nemcsak a Svájccal vetélkedő gyönyörű tájak miatt, hanem

azért is, mert itt te vagy a MAGYAR, akit szeretettel,

tisztelettel fogadnak, mindenben segítenek. Itt lehet

tanulni tartást, emberséget, vendégszeretetet és magyarság

tudatot. A székelyek nem panaszkodnak – pedig bőven

volna miért – nem várják a sült galambot, hanem tesznek

érte, hogy hányatott sorsuk jobbra forduljon. Művészei a

túlélésben, reménykednek, és hittel bíznak abban, ami szinte reménytelen.

Isten óvja és áldja őket!

Dr. Vass György